2013. október 1., kedd

50. rész


Sziasztok :)
A részben lévő helyesírási hibák kijavításával (nem garantálom, hogy mindet észre is vettem :D), valamint a csinosítgatással pont most végeztem, így hoztam is nektek az 50. részt :)
A 49.-hez érkezett egy komment, aminek első sorára most válaszolnék :D
Szóval ... Em nem is haragszik még igazán Kimire, csak sértve érzi magát, hiszen nem hallgatta meg őt a finn, mikor el akarta mesélni, hogy mi, hogyan is történt. Nem tudom, hogy ti ezt hogyan reagálnátok le, de én tuti kicsit azért berágnék ezért az illetőre, hiszen nem hagyná, hogy megmagyarázzam neki azt a dolgot, ami miatt utál, haragszik rám :) 
Köszönöm szépen az illetőnek (a hozzászólás írójának), valamint Nello-nak, hogy írtak nekem néhány sort az előző részhez, valamint a pipákért is köszönettel tartozok. És átléptük a 31.000 látogatási számot. YEAH :D Örülök neki, hogy ennyien, ennyiszer visszatértek a kis oldalamra :) 
De nem is húzom tovább az időt :)
Jó olvasást Nektek, 
Em. 




- Mindig ilyen szinten nyomják neki, mikor bulizni mentek? –kiabált a fülembe Albrecht, mikor mellém ért. Más esetben a dobhártyám beszakadt volna hangos megnyilvánulásától, de jelen esetben egyetlen egy szót se értettem kristály tisztán. Az arab diszkó DJ-je olyan hangerővel végezte munkáját, hogy az osztrák riporter szavai teljesen eltompultak mellette, és nagyon oda kellett figyelnem arra, amit mondott.
 - Mindig – mondtam neki nevetve, majd a kezébe nyomtam egy feles poharat, ami csordultig volt töltve svéd Absolute Vodka-val. Miután a saját kis poharamat az övéhez koccintottam, egy húzásra eltüntettem az átlátszó alkoholt. Lexi a vodka lenyelése utáni állapotot ,,sárkányosdinak” hívja, mert szabályosan ég az ember torka az erős piától. És igaza is van, hiszen a torkom szinte lángolt, miután az alkoholt legurítottam.  
 - Szépet ment ma a pilótátok – jegyezte meg lazán Albrecht, de ezerrel vigyorgott mondata közben.
 - Ezt majd neki mond meg, ne nekem – kiabáltam fülébe nevetve, majd reflexszerűen kaptam az osztrák keze után, mikor két erős kart megéreztem a derekam körül.
 - Lopjuk a kisasszonyt – vihogta Lee oda Albrecht-nek, majd felemelte a kezem a csuklómnál, és elkezdett integetni vele az osztráknak. Közben én azon voltam, hogy Peter kezeit lefejtsem a derekamról, és el tudjak szökni előle, és ne keljen felmennem a többiekhez a kis színpadszerűségre, ahol nagyban énekelték a ,,Here comes the sun”-t a Beatles-től. Sajnos annyi pia volt már bennem, hogy nem sokáig tiltakoztam az énekléstől, és simán odaálltam Gent mellé, aki nagy átéléssel énekelte az évtizedekkel ezelőtt megírt sorokat.
Sebastian hatalmas versenyét, és elért 3. helyét elég szépen megünnepeltük a fiúkkal. Tök jól szórakoztunk, még én is elfelejtettem mindent pár órácskára. Egészen addig tartott a jó kedvem, míg Tommi és Sebastian le nem ültették Kimi-t a csapatunk asztalához, mely egyébként 3 darabból lett összetolva, hogy mindenki elférjen.
 - Gratula az első helyedhez Räikööööööönen – mondta az ,,ö” betűt kicsit megnyújtva Stuart, mire mindenki elkezdett gratulálni a finn pilótának.
 - Gratulálok én is – mondtam csendesen. - Azt hiszem, most megyek – vettem magamhoz a táskámat, és a magas sarkúmat, mely az asztal lapjának tetejére került úgy fél órája. Magam se tudom, hogy miért oda raktam, mikor megszabadultam a már iszonyatosan kényelmetlen lábbeliktől.
 - Hova??? – kérdezte roppant értelmes fejet vágva Lee. Egy fejrázással válaszoltam neki, amolyan mindegy jelleggel. Csöndesen el akartam iszkolni a helyszínről, és már az asztal mellett jártam, mikor megütötte a fülemet Kimi rekedtes hangja.
 - Biztosan a kis osztrákját megy megkeresni.
A mondatát alapjában véve elengedtem volna a fülem mellett, de az a gúny, amivel szavait kiejtette a száját, már sértő volt. Egy pillanatra meg álltam a széke mellett, majd felé fordultam. Körül néztem az asztalon, majd mikor megláttam Sebastian sörét, elvettem előle a korsót, és a tartalmát Kimi képébe öntöttem. Miután az összes cseppet Kimi arcába küldtem, visszaraktam a már üres korsót a német elé, majd mint aki jól végezte dolgát, ,,leporoltam” a kezemet.
 - Te teljesen hülye vagy! – prüszkölte idegesen a sörben úszó világbajnok. Egy tüneményes mosollyal megajándékoztam, majd miután a fiúktól levegőben dobott puszikkal elköszöntem, elindultam a klub kijárata felé.
 - Á, pont téged kerestelek – botlott belém (már-már szó szerint) Albrecht. Vidám volt, és ezerrel mosolygott, de mikor arcomra pillantott, lehervadt a nagy vigyor az arcáról. – Az a jegesfiú csinált valamit? – kérdezte az arcomat fürkészve. – Vagy hogy hívják … Iceman – mondta nevetve, miután belőlem is kitört a röhögés.
 - Jegesfiú … - ízlelgettem az új megnevezést nevetve. Az elhíresült becenév új változatán a szokásosnál többet nevettem, amit már az elfogyasztott alkoholnak lehetett betudni.
 - Visszakísérhetlek a szállodába? – kérdezte kedvesen miután egy kicsit csillapodott a nevetésem. Egy bólintással válaszoltam neki, majd ahogy felém tartotta karját, belekaroltam, és így indultunk el a szállásunk felé. Az úton Albrecht a hétvége számára legizgalmasabb részeit megosztotta velem is, valamint vagy ezredjére megköszönte, hogy zaklathatott a hétvége folyamán.
 - Amerikába is jönni fogsz majd? – kérdeztem Albrecht-től miután megálltam a szobám ajtaja előtt. Ahogy szembefordultam vele, az arcáról le tudtam olvasni a választ. – Szóval nem … - mondtam csalódottan, mire bólintott egyet.
 - Csak erre a hétvégére kaptam megbízást, és a következő versenyeteken én éppen Spanyolországban fogok meccsekről tudósítani, és interjút készíteni az egyik ottani sztárral.
 - Akkor azt hiszem most találkoztunk utoljára – jegyeztem meg halkan.
 - Nem feltétlenül – mondta somolyogva. – Jövőhéten, miután leadom a cikket, szabadságon leszek 3 napig. Ha van kedved, akkor esetleg találkozhatunk majd – vetette fel ötletét.
 - Benne vagyok – mondtam neki mosolyogva.
 - Nem, nem vagy benne – jött Albrecht háta mögül a rekedtes hang. Az osztrák megfordult, majd egyet hátrébb lépett, mert Kimi szinte az arcában volt már benne.
 - Á, a Jegesfiú – mondta mosolyogva, majd felé nyújtotta a kezét. – Albrecht Lauda vagyok.
Kimi felvont szemöldökkel nézett le először az osztrák kezére, majd magára, Albrecht-re.
 - És szerinted ki a faszt érdekel a te neved? – kérdezte kicsit bunkó módón a pilóta. – Leszarom, hogy hívnak, mert 5 perc múlva arra se fogok emlékezni, hogy te egyáltalán létezel.
 - Vegyél vissza ebből a bunkó stílusból, Kimi! – néztem fenyegetően rá.
 - Te inkább csak menjél befelé a szobádba! Te pedig – mutatott Albrecht-re, - szépen húzd el a csíkot innen, öcsi!
 - Megyek, de nem azért, mert te ezt kívánod – nézett metszőn Kimire az ,,öcsi” megnevezést kapó újságíró. – Jó éjszakát – fordult felém mosolyogva, majd mielőtt elindult volna a saját szobájába, adott az arcomra egy puszit.
 - A pofám leszakad – morogta a bajsza alatt Kimi, majd ölő tekintetekkel Albrecht után nézett. – Befelé! – mutatott a szobám ajtajára.
 - Nem vagy az apám! Nekem te ne parancsolgass! – szegeztem neki a mutató ujjamat. Kimi mint aki nem hallotta a szavaimat, a karomnál fogva beráncigált a szobámba. – Neked mi a franc bajod van? – kérdeztem tőle emelt hangon.
 - NEKED mi a franc bajod van??? – ordította. – Összeállsz egy firkásszal?
 - Nem álltam össze senkivel se! – vágtam rá indulatosan.
 - Ja, bocs nem …- mondta bólogatva. - Csak éppen bájologsz vele!!! – kiabálta.
 - És, ha bájolgok? Ahhoz neked semmi közöd nincs, hogy kivel, mit, mikor csinálok!
 - DE VAN!
 - Mire fel? – kérdeztem tőle nyugodt hangnemben, de a választ nem kaptam fél perc elteltével se.
 - Neked most a családoddal kéne törődnöd. Nem pedig ezzel a pöccsel!
 - Akkora egy paraszt vagy! – sziszegtem a képébe, majd besiettem a hálószobába, Kimit, pedig a nappaliban hagytam. Szerencsére nem jött utánam, de a szobámat akkor se hagyta el. Egy ,,Itt várok, míg észhez térsz.” mondat kíséretében levágódott a kanapéra, majd bekapcsolta a TV-t.
Hirtelen rossz érzés fogott el, ahogy a családomra gondoltam, és hogy milyen messze is vannak tőlem. Egyből eszembe jutott Korea, amikor megtudtam, hogy az anyám meghalt. Akkor is ilyen messze voltam a családomtól, és nem tudtam azonnal reagálni a dolgokra.
Mintha légszomjam lett volna, nehezen tudtam levegőt venni. Forgott velem a világ, és úgy éreztem, hogy tehetetlen vagyok, ami hihetetlen félelmet hozott hirtelen rám.
- Kimi – suttogtam elhalóan a nappaliban, éppen egy hoki meccsét néző férfi nevét. Egymás után többször is megismételtem nevét, és próbáltam egyre hangosabban beszélni, de nem ment. Olyan érzésem volt, mintha megfulladnék. Lecsúsztam a fal mellett a földre, és a lábamat a térdeim közé hajtottam, de magam se tudom, hogy miért. Össze voltam zavarodva. Nehezen kaptam levegőt, és éreztem, hogy a szívem egyre gyorsabban, vadabbul vert a bordáim alatt. Hirtelen olyan volt, mintha valaki a kezeivel nyomást fejtett volna a mellkasomra, ami egyre jobban szorított volna. A remegő ujjaim zsibbadtak, és ez a bizonyos zsibbadás kezdett szétterjedni az egész testemben. Nem tudtam, hogy mi történik velem, és hogy miért. – KIMI! – sikítottam hangosan a finn nevét miközben ujjaimat a tincseim közé túrtam, majd egy késztetés miatt szabályosan tépkedni kezdtem saját magamat. Tompán hallottam, ahogy a hívott személy futva megközelítette a szobámba, majd miután rám talált, leült mellém a földre. Jó pár kérdést feltett nekem, amire válaszokat nem tudtam neki adni. A karjába kapaszkodtam, és próbáltam lenyugodni, de ez nem ment. Sőt! Minden egyre rosszabb lett.

*Kimi szemszöge*

 - Em, mi a baj? – kérdeztem a karjaimban reszkető lánytól, ám választ nem kaptam. Egyfolytában motyogott miközben a fejét rázta. Nem értettem kristálytisztán minden szavát, de az apja és az öccsei nevét ki lehetett venni a mondataiból. – Nyugodj meg, hallod. Nincs semmi baj – suttogtam a fülébe, miután kicsit szorosabban magamhoz öleltem.
,,Most mi a francot csináljak?” – futott át agyamon a kérdés, melyen percekig gondolkoztam. Egyszerűen nem tudtam lenyugtatni Emeliija-t, aki már zokogva ült az ölemben. Hirtelen eszembe jutott Pärmakoski, így egyből tárcsáztam is a számát. 4-szer próbálkoztam az elérésével, de mind a 4-szer a hangposta reagált csak a hívásaimra. Már idegesen a falhoz akartam csapni a telefonom, mikor megcsörrent.
 - Minek neked az a buzeráns telefon, ha nem vagy hajlandó felvenni, baszd meg? – kérdeztem idegesen Tommi-tól, majd meg se várva a válaszát, informáltam őt a helyzetről.
 - Pánikrohama van – vágta rá Emeliija viselkedésének okát, miután a tüneteket, amiket produkált, felsoroltam neki. – Próbáld meg elhitetni vele, hogy amit gondol, az nem valós. Hogy a családjával otthon minden rendben! Senki sincs veszélyben … Vagy csak tereld el a figyelmét valahogy, hogy ne agyaljon azon. Kimi, meg kell nyugtatnod!
 - Rendben – mondtam tömören, majd bontottam a vonalat. Míg elraktam a mobilomat, a farzsebembe, azon agyaltam, hogy mivel is tudnám lenyugtatni, vagy elterelni a gondolatait. Hirtelen ötlettől vezérelve magamhoz húztam a tarkójánál fogva, majd ajkaimat az Övére nyomtam. Az első pár pillanatban a meglepettségtől lefagyott, és akadály nélkül tudtam csókolni Őt, ám mikor leesett neki, hogy mit is csinálok éppen, eltolt magától, majd egy olyan pofont lekevert nekem, hogy még a fülem is belecsengett.
 - Most mégis mi a bajod? – kérdeztem tőle kicsit hevesebben, miközben a jobb kezemmel az arcomat dörzsöltem ott, ahol az előbb kicsit erősebben ,,megsimogatott”.
 - TE vagy a bajom! – vágta a képembe, majd a fürdőszobájába menekült előlem. – TŰNJ EL A SZOBÁMBÓL KIMI!!! – ordított ki a csukott ajtó mögül. Nem nagyon akartam elhagynia a szobáját, de nem is akartam tovább idegesíteni a jelenlétemmel, így egy rossz szó nélkül indultam el az ajtó felé.



2 megjegyzés:

  1. Szia!

    Értem én, hogy Em sértve érzi magát amiért nem hallgatta meg Kimi a magyarázatát, de ennek az egésznek az volt a kiindulója, hogy Em hazudott, méghozzá nem is kicsit, ettől Kimi is sértve érezheti magát jogosan, ráadásul Heikki volt az aki mindent kitálalt neki, ez még a büszkeségét is megsérthette... Tényleg az Edző aki ezt az egészet elindította azzal mi van? Még szem élé mer kerülni? Vagy tudja, hogy ő a bűnös, de szerinte ez a jó, hogy ők nincsenek együtt? Szánalamas az az ember.

    Kimi, tök cuki volt ahogy Laudát helyre rakta, ez is aztán férfi a javából...
    Elég rendesen elterelte Em figyelmét, meg is lett érte a jutalma, egy szép nagy pofon :) De legalább lehiggadt a lány :)
    Várom a folytatást :)

    VálaszTörlés
  2. szia gratulálok a történethez ma délben találtam de este6 óta itt olvasok ez csúcs kimi és em is hülye de kimi lehetne megértőbb is heikkit pedig én kinyírnám tommi remélem marad seb mellett
    pusy ui várom a folytatást

    VálaszTörlés