2013. augusztus 14., szerda

36. rész

Szótlanul üldögéltem a gyárunk tárgyalótermének egyik bőrszékében. Hosszú percek óta csak bambultam. Nem voltam képes nem hogy megszólalni, de még megmozdulni se. Az üvegasztalt kémleltem ahelyett, hogy a velem szemben ülő férfiakra, valamint a csapatunk ügyvédjére, Lisa Cornwall-ra pillantottam volna. Úgy éreztem magam, mintha sokkot kaptam volna. Nem tudtam egyszerűen felfogni, hogy tényleg itt kell ülnöm. Ahogy rápillantottam Adrian-re, ő is hitetlenkedő fejet vágott egészen azóta, hogy leültünk a hosszú asztal köré, akárcsak Dietrich és Helmut. Rocky valamint Ciaron érdeklődve hallgatták az ügyvédem meséjét, ám ez Horner-ről nem volt elmondható. Tettetett ásításokkal, unatkozó pofabevágásokkal reagált egy-egy indokra. Látszott rajta, hogy ezek semmit nem érnek számára, sőt, kezdi rajtuk teljesen felhúzni magát.
 - Hagyja – mondtam halkan a mellettem ülő ügyvédnek, aki erre egyből befogta. Nem néztem rá, de a periférikus látásomnak köszönhetően észleltem, hogy lassan felém fordult.
Adrian és Ciaron tágra nyílt szemekkel meredtek rám, míg Helmut és Dietrich a kezük mögé elrejtették az arcukat. Lisa csendesen figyelt, míg Christian érdeklődve pillantott rám.
 - Ezt nem teheted velünk! – csapott idegesen az asztalra Rocky, majd felpattant a székéből. – Nem hagyhatod ezt csak úgy annyiban! Meg kell győznöd ezt a hülyét – bökött Christian felé – arról, hogy te semmit se tettél, csak figyelmetlen voltál! A fiúk – mutatott az üvegajtó felé, melynek sarkában 5 fejet lehetett látni – érted kampányoltak! Minden nap megpróbáltak valamit azért, hogy téged ki ne rúgjanak! Te csak úgy ennyiben hagynád ezt az egészet? Ha neked ez rossz, képzeld el nekik milyen lesz! Ugye nem akarod azt, hogy az örökké vigyorgó Stuart Jones hetekig szomorú legyen? – kérdezte már-már kiabálva. A srácok felé fordultam. Lee, Stuart, Domenic, Ed és Kenny szomorúan néztem vissza rám az ajtó túloldaláról. A szívem szakadt meg, ahogy Stuart csalódottan kiegyenesedett, majd egy fejcsóválás után elsétált a lakószobák irányába. Hirtelen lelkiismeret furdalásom támadt. A srácok egy csomó mindent megtettek értem, én pedig szinte semmit nem tettem magamért, és azért, hogy ne veszítsem el őket.
Lee, Domenic, Ed és Kenny is éppen menni készültek, mikor nem tudtam tovább csöndben maradni, és Christian szemébe néztem. Összeszedtem magamat, és azon voltam, hogy ne sírjam el magam, de ez az első két szavam után ez egyből megdőlt.
 - Sose tennék keresztbe ennek a csapatnak, mert ti vagytok a második családom, az igazi után – mondtam halkan. – Soha, de soha nem akarnék nektek rosszat. Nem árulnálak el titeket, mert fontosak vagytok nekem, és én is azért gürizek minden egyes nap, hogy ez a csapat nevessen a szezon legvégén – mondtam, majd egy nagyobb levegőt vettem, és letöröltem egy kibuggyant könnycseppet az arcomról. – Soha nem tudnék nekik ártani – mutattam az ajtó felé. – Ők számomra olyanok, mintha a testvéreim lennének, ti, a főnökeim pedig az apáim vagytok. Nektek se tudnék ártani, ahogy a saját vérszerinti apámnak, és testvéreimnek se. Sok mindent átéltem már veletek. Nagyon sok mindent. És azt hiszem ezen időszakban elégszer bebizonyíthattam már neked azt, hogy nem tennék semmit a csapat ellen. Nem fogok most magyarázkodni. Ha bízol bennem, akkor elhiszed nekem azt, hogy nem kémkedtem. Ha viszonyt nem, akkor jobb lesz, ha kirúgsz, és beperelsz, mert nem lenne egyikünknek se jó úgy dolgozni a másik mellett, hogy kételkedünk a másikban – mondtam, majd hátradőltem a székben, jelezve, befejeztem a mondókámat. Christian bólintott egyet, miközben Rocky elégedetten megveregette a mellette ülő Ciaron vállát, akit a másik oldalról Adrian bökött meg vigyorogva. Dietrich büszkén méregetett, míg Helmut éppen Christian fülébe súgott valamit.
 - Délután négykor várlak az irodámban – mondta Horner, majd felállt az asztaltól. Miután összeszedte az előtte lévő papírokat, az ajtó felé igyekezett, ahonnan a srácok próbáltak minél gyorsabban elpucolni.
 - Annyira zseniális kis picsa vagy – mondta nevetve Rocky, majd odasétált hozzám, hogy jól megszorongasson. Elnevettem magamat a megnevezésen, miközben tűrtem, hogy kiszorítsa belőlem a szuszt is. Guill régen ,,kis picsa” ként tartott engem számon. Sokszor voltam tehetséges kis picsa, de olykor a hülye jelzőt is rám aggatta.
Már éppen fellélegeztem, hogy Rocky elengedett, mikor egyszerre több kéz kezdett el szorongatni. A srácok azonnal beszaladtak hozzánk, miután Horner eltűnt. Időközben észrevettem Ole-t, Bal-t, Chris-t, Tom-ot és Peter-t is, akik csatlakoztak az 5-ös brigádhoz, akik a tárgyalás alatt hallgatóztak.
 - Jaj srácok – sóhajtottam fel. – Annyira, de annyira hiányoztatok nekem – mondtam nevetve, majd átkaroltam Ed nyakát, aki éppen mellettem ült. Az ebédlőnkben egy asztal körül foglaltunk mindannyian helyet. Kicsit szűkösen fértünk csak el, de ez most senkit se zavart. – Nélkületek szürkék voltak a napjaim.
 - Kimi nem színesítette be őket valamilyen módon? – kérdezte kajánul Stuart, mire hozzá vágtam a kezemben lévő kanalat. Olyan pimaszul tette fel a kérdését, hogy az valami hihetetlen. – Na, most ezt miért kaptam? – kérdezte nevetve.
 - Te együtt vagy akkor most a finnel? – kérdezte értetlenül Lee, mire mindenki fájdalmas arcot vágott.
 - Te tényleg ennyire hülye vagy, vagy csak megjátszod magad? – kérdezte hitetlenkedve Nathan. Senki se tudott közülünk válaszolni neki, ugyanis még mindig sokkban voltunk.
 - Túl fogyatékos ahhoz, hogy ilyet megjátsszon – szólalt meg Guill, aki éppen abban a pillanatban húzott oda mellém egy széket, hogy leülhessen. – Áldom az eget megint csak, hogy nem veled kell dolgoznom – mutatott nevetve Leeroy-ra Rocky, majd megveregette a duzzogást bevágó szerelő térdét. – Nem te tehetsz arról, hogy ilyen szinten hülye vagy. És sokan így szeretnek – mondta nevetve a francia, majd kicsit távolabb hajolt Lee-től, hogy egy hatalmas taslit elkerüljön.
A srácokkal tök jól elszórakoztuk az időt. Több, mint 4 órán keresztül egyszer se jutott eszembe a tárgyalás, és a vele járó gondok. Teljesen kikapcsoltam, és csak hallgattam a fiúk meséit, amiket az utolsó két futamon átéltek. Megtudtam, hogy Stuartot az egyik Ferraris szerelő felpofozta, mert a brit társam az olasz csávó kishúgával kikezdett. Kisebb balhéba is belekeveredett, ami miatt még lesz majd egy jelenése Hornernél.
 - Megyek, mert Christian vár rám – emelkedtem fel a székről, majd a vállamra kaptam a táskámat. A fiúk kicsit elkomorodtak, ahogyan én is. Rocky próbált egy kis lelket önteni beléjük, hogy 1 óra múlva már újra csapategyenruhában fogok mellettük álldogálni. Nagyon bíztam abban, hogy igaza lesz, és újra dolgozhatok majd.
 - Átgondoltam mindent – szólalt meg pár perc csend után Horner. Az irodájának hatalmas ablaka előtt álldogált, és a kinti tájat kémlelte. Néha rám pillantott, miközben a mondandóját fogalmazta magában. – Visszaveszlek és nem fogunk beperelni – mondta mosolyogva, majd hagyta, hogy odaszaladjak hozzá, és megöleljem. Olyan erősen szorítottam magam, hogy, ahogyan csak tudtam. Éppen egy puszit nyomtam az arcára, mikor láttam, hogy a 2. emelet két szárnyát összekötő folyosó ablakában a fiúk elkezdtek ugrálni, egymást ölelgetni, és a levegőbe boxolni. Hallani lehetett ahogy kurjongattak, és hangosan nevettek.
 - Nekik köszönheted ezt leginkább – mondta Christian miközben egymást átkarolva néztük a fiúkat, ahogy elkezdték Ed-et dobálni. – Ők voltak azok, akik rádöbbentettek engem a bizalmukkal arra, hogy te tényleg soha nem tennél ilyet.
 - Christian – szólítottam meg egy pár perc múlva. Érdeklődve rám pillantott, majd szembe fordult velem. – Köszönöm – mondtam neki. Ebbe a rövidke szóba próbáltam annyi hálát belecsempészni, amennyit csak tudtam.
 - Én köszönöm, hogy ilyen elhivatott vagy, és ennyire fontosak vagyunk neked – mondta mosolyogva, majd megölelt. – Sajnálom, hogy nem hittem el neked, amit mondtál, és hogy ilyen szinten kételkedtem benned – mondta lehajtott fejjel.
 - Ugyan, főnök vagy. Ez a munkaköri leírásodba beletartozik – mondtam nevetve miközben legyintettem egy aprót. – Lenne egy kérdésem.
 - És mi lenne az? – kérdezte nevetve miközben az asztalához leült. Nekidőltem mellette a bútornak, majd összefontam a karjaimat a mellkasom előtt.
 - Igazából kettő kérdésem lenne – mondtam miután eszembe jutott még egy dolog, amivel nem voltam teljesen tisztában.
 - Végre fel is teszed őket nekem? – érdeklődött hangosan nevetve, mire megböktem.
 - Szóval. Az első kérdésem: Ugye nem kell majd megint csicskásként elkezdenem dolgozni? Visszakapom a régi munkámat!
 - Ez alap dolog – bólintott. – Mi lenne a másik kérdésed?
 - Holnap ugye már munkába állhatok? – tettem fel utolsó kérdésemet. Boci szemekkel néztem Horner-re. Ezzel próbáltam őt meggyőzni, mert nem bírtam volna ki még egy napot a munkám nélkül.
 - Erre kötelezni is akartalak – mondta nevetve, majd pár pillanattal később komolyabb arcot vágott. – Öömm … a … szóval … a Räikkönenhez fűződő kapcsolatodról szeretnék egy kicsit többet tudni – mondta egy sor nyögdécselés után. – Szóval, most szépen leülsz oda – bökött az íróasztala előtt lévő kényelmes bőrfotelre – és elmeséled nekem, hogy mi a helyzet veletek. Mert ha együtt vagytok, ahogy azt én gondolom, akkor ezt meg kell beszélnünk. Valamint néhány szabályt be kell vezetnem, hogy még egy ilyen eset, mint ami most volt, ne történjen meg még egyszer – mondta, mire bólintottam egyet. Helyet foglaltam előtte, majd szépen beszámoltam neki arról, hogy mi is van Kimi és köztem.
Este 8 óra felé boldogan ecseteltem a finnemnek, hogy mi is volt a mai napon. Miután mindent elmeséltem neki, egy nagyot sóhajtott. Jól tudtam, hogy ez a sóhaj annak szólt, hogy vége mindennek, és végre a dolgok a régi kerékvágásba fognak majd továbbra is folyni.
 - Kimi, köszönöm, hogy ennyit segítettél nekem, és hogy mellettem álltál – mondtam neki hálásan. – Nem is tudom, hogy mit csináltam volna nélküled. Talán már réges-régen feladtam volna ezt az egészet.
 - A barátnőm vagy, akit szeretek. Nem hagyhattam, hogy feladd, hiszen számodra ez a munka nagyon sokat jelent. Ezt igazán nem kell megköszönnöd – mondta mosolyogva. A hangján lehetett hallani, hogy nem faarccal mondta mindezt.
 - Akkor nem köszönöm meg, de az biztos, hogy amint melletted leszek, ezt meghálálom majd neked. Nem is akárhogy – susogtam a készülékbe vigyorogva, mire Kimi egy ,,őha”(á)-val reagált. – Úgy látom érted, hogy mire céloztam.
 - De még mennyire, Baby – mondta nevetve. – Mit fogok én kezdeni magammal még 9 napig? És ezzel a tudattal, hogy mindent meg fogsz nekem hálálni, és nem is akárhogyan!
 - Van két ügyes kezecskéd, és ott van a szeretőd is, nem? Ha már olyat tartasz, akkor használd is ki – mondtam nevetve, mire a pilótám felhorkant.
 - Mennem kell, mert Mark szadizni akar velem – morogta.
 - Rendben. Holnap majd hívj, ha éppen nem szadiznak veled – mondtam nevetve.
 - Meglesz. Jó legyél. Szeretlek – mondta kedvesen, mire a szívem megtelt boldogsággal.
 - Én is téged – susogtam. – Szia – köszöntem el tőle, majd miután egy puszit is küldtem neki, bontottuk a vonalat. Ahogy a telefonomat az éjjeliszekrényemre raktam, hátra dőltem az ágyon. Vigyorogva pásztáztam a plafont, amin még mindig ott volt a ketchup-os párizsi dobálós esténk maradványa. Egyszer a srácokkal kicsit többet ittunk itt és elkezdték a vacsoránk maradványait a plafonra dobálni. Azon versenyeztek, hogy kinek marad fent a párizsi szeletje.  Ahogy eszembe jutott Stuart tántorgása, majd rosszul sikerült dobása, és Christian mérges arca, miután Stuart parizeljét leszedte az arcáról, féktelen nevetésbe kezdtem. Már a hasamat fogtam, ahol lassan fizikális fájdalmat éreztem, mikor kinyílt a szobám ajtaja. Gent kukkantott be a kis résen.
 - Alkotnunk kell még egy ilyen estét – mondtam neki kacagva, majd a plafon felé mutattam, mire ő is elkezdett nevetni. 

1 megjegyzés:

  1. Szia :)

    Egy kicsit megijesztettél azzal, hogy Em ilyen könnyen feladja, természetesen ezzel a változattal is lehetett volna folytatni, de minden jó, ha a vége jó. S talán Em szavai, amely érzelmekkel telve mondták ki a tényleges igazságot, jobban hatottak Christianra mint az ügyvéd érvei.
    A végén Em jól felcsigázta Kimit, mi lesz ha találkoznak :D
    Várom a folytatást:)
    Puszi

    VálaszTörlés