33. rész

A home-unk ebédlőjében, csak a meccs kommentátorának hangját, valamint a stadion háttérzaját lehetett hallani, semmi mást. Én is próbáltam csöndesen könnyezni. Nem akartam megzavarni az angol mezeket viselő srácokat.

- Mi a baj, Tündérke? – guggolt le elém Gent. Suttogva beszélt hozzám, mert a fiúk éppen az Olaszország-Anglia EB meccset nézték a TV-ben, és ilyenkor hangoskodni mellettük kész életveszély.

 - Semmi – mondtam neki szipogva, majd az ablak felé néztem, ahol pár Ferrari szerelő egy olasz zászlót lengetett. Próbálták a srácokat ezzel felidegesíteni, de nem mentek sokra. Britta odasétált az ablakhoz, majd a rolókkal eltakarta őket.

 - Nem valami hülye vizsgálatok miatt nem leszel velünk, igaz? – kérdezte, mire kitört belőlem a sírás. Mindenki rám kapta a tekintetét, amitől zavarba jöttem. Nem akartam, hogy így lássanak engem. Felálltam a kanapéról, majd kicsörtettem a home-unkból. Chris utánam jött, majd miután magával szembe fordított, jó szorosan megölelt. – Tényleg kémkedéssel vádol az a marha Horner? – kérdezte hitetlenkedve, mire egy bólintással válaszoltam. – Tudnod kell, hogy a srácokkal ezt nem hisszük el – mondta. Félve néztem fel rá. – Igen, mindenki tud róla, de nem akartunk ezzel még jobban leterhelni téged – simított végig az arcomon. – Tudjuk, hogy te sose tennél ilyet, és minden úgy van, ahogy azt Kimi elmondta nekünk, és mielőtt furcsán néznél rám: igen, beszélt velünk. Ő közölte ezt az egészet velünk, Horner helyett. Veled vagyunk, oké? – kérdezte egy bíztató mosoly után, majd a parkolóba vezető út felé fordított. – Visszaviszlek a szállodába.

Míg a szállásunkhoz nem értünk, egy szót se szóltunk a másikhoz, többek között azért, mert Chris a feleségével beszélt éppen telefonon. Nagyon édes volt, ahogy a lánya felől érdeklődött. A szálloda liftjében tette csak le a mobilját.

 - Bocs, csak régen nem beszéltünk már – mondta, mire legyintettem egyet.

Amint a felvonóból kiszálltunk, megtorpantam, ugyanis az ajtóm előtt, Kimi a földön ült. A telefonját forgatta a kezében, miközben a fejét hátra döntötte. Csukott pilláit egyből felnyitotta, miután meghallotta a lépteinket.

 - Én azt hiszem megyek is – szólalt meg a kínos csend kellős közepén Chris. – Jó éjszakát – mondta, majd miután elsétált Kimi előtt, egy ,,Csak ügyesen!”-t odasúgott neki.

Miután Kimi felállt a földről, kinyitottam a szobám ajtaját, míg ő leporolta a nadrágját. Beengedtem magam előtt, majd becsuktam az ajtót. Nekidőltem egy pillanatra, míg megvártam, hogy Kimi leüljön. Miután ez megtörtént, odasétáltam elé, letérdeltem a földre, majd szorosan megöleltem. A könnyeim azonnal útnak eredtek. A lelkiismeret furdalás, ami mindig felerősödött bennem a nap folyamán, amikor csak Kimi-re gondoltam, most szinte szétmart belülről.

 - Ne sírj, kérlek – motyogta a hajamba. – Annyira sajnálom. Akkora barom voltam, és miattam kerültél ilyen nagy bajba – mondta, mire rákaptam a tekintetemet.

 - Kimi, te … - kezdtem volna bele a mondókámba, amivel tudatni akartam vele, hogy ő semmiről se tehet, de belém fojtotta a szót egy csókkal.

 - Szeretlek – mondta miután arcomat közrefogta két kezével. – Érted? Szeretlek és soha nem akarnék neked rosszat. Ugye elhiszed ezt neked? – kérdezte már-már kétségbeesetten, mire elmosolyodtam. Ezzel teljesen összezavarhattam szegényt, mert nagyon furcsán nézett rám. Nem törődtem zavart pillantásával. Magamhoz húztam, majd szenvedélyesen megcsókoltam.

 - Kimi, te tényleg azt mondtad, hogy szeretsz? – kérdeztem tőle hitetlenkedve, mire bólintott egy aprót.

 - Miért, te nem? Te nem érzel ugyanígy? – kérdezte, mire kicsit fejbe csaptam, majd megöleltem.

 - De. Nagyon, nagyon, nagyon szeretlek – mondtam neki mosolyogva. A nyakamhoz bújt. Éreztem, ahogy elvigyorodott. Egy csókot nyomott a bőrömre, majd megszólalt:

 - Jó azzal tisztában lenni, hogy te is így érzel, nem csak én – mondta, majd felállított a földről. Hátradőlt az ágyon, majd a mellkasára húzott. – Sajnálom, hogy miattam vagy bajban – suttogta pár perc után. Ahogy rápillantottam az arcára, újra eleredtek a könnyeim. Sütött róla, hogy lelkiismeret furdalása van, pedig semmi oka sincs erre. – Megint miattam sírsz – morogta, majd adott egy óvatos puszit a homlokomra.

 - Ez nem a te hibád, megértetted? – kérdeztem tőle idegesen, miután feltérdepeltem az ágyon. – Ilyen még csak az eszedbe se jusson, Räikkönen! Én tehetek mindenről. Nekem kellett volna vigyáznom arra a rohadt mappára. Te csak vissza akartad adni nekem, amiben semmi rossz nincs.

 - De nem figyeltem oda, és ezzel kezdődött ez az egész balhé – tárta szét a karjait.

 - Azzal kezdődött minden, hogy én nem figyeltem oda – mondtam már-már kiabálva. A könnyeim megállás nélkül folytak az arcomon. – Annyira szar érzés, hogy miattam van lelkiismeret furdalásod, mikor semmi okod nincs erre – suttogtam magam elé, majd rárogytam a bokáimra.

 - Mind a kettőnk hibája. Egyezünk meg ebben, rendben? – kérdezte, mire rá akartam vágni, hogy ,,nem”, de befogta a számat. – Mind a ketten hibáztunk, és éppen ezért ketten fogjuk ezt megoldani. Segítek neked. Melletted fogok állni, és minden erőmmel azon leszek, hogy újra a csapatodnál dolgozhass.

 - Neked a versenyzésre kell koncentrálnod! – mutattam rá egy fontos dologra. Legyintett egyet, majd az ölébe húzott.

 - Akkor tudok teljesen odafigyelni a versenyzésre, ha tudom, hogy veled minden rendben van – mondta, majd megcsókolt. – A ma estét, és a holnapi napot csak és kizárólag pihenéssel fogjuk eltölteni. Mindenkit leszarunk. A telefonokat kikapcsoljuk, és csak azzal leszünk elfoglalva, hogy feltöltődjünk egy kicsit ezután a két nap után. Oké?

 - Oké – motyogtam halkan, majd a mellkasába fúrtam a fejem. Kimi kicsit hátrébb kúszott a matracon, hogy nekidöntse a hátát az ágy támlájának, miközben én továbbra is az ölében feküdtem, mint egy kisgyerek. Pár perc múlva ugyanabban a pózban aludtam el.

A másnap reggelem egyszerűen szörnyű volt. A fejem iszonyatosan fájt, és nyűgös voltam. Semmihez se volt kedvem, még ahhoz se, hogy felöltözzek. Kiminek hosszú perceken kellett győzködnie, míg végül hajlandó voltam megmozdulni.

Miközben átöltöztem és megreggeliztem, Kimi felajánlotta, hogy szerdáig elmehetnék vele Svájcba. Nem volt jobb dolgom, és a gyárba se kellett mennem, hiszen onnan ki vagyok tiltva.

 - ED! – szóltam szerelőtársam után, aki éppen a csapatunk emeletének egyik liftje felé sietett. – Máris jövök – mondtam Kiminek, majd a bőröndöm tetejéről elvettem a kis csomagot, amiben Ed ajándéka lapult. – Boldog születésnapot – mondtam mosolyogva Hewett-nek, majd nyomtam egy puszit az arcára. Pirulva vette át tőlem a dobozkát, ami egy olyan órát rejtett, amire Ed már régóta vágyott.

 - Ó, nem kellett volna – mondta zavarában, majd még egyszer megölelt. – Te nem jössz velünk Angliába?

 - Nem – mondtam tömören, majd hátra pillantottam. Kimi éppen minket nézett. Mikor találkozott a pillantásunk elmosolyodott, majd intett egyet Ed-nek, aki ugyan így cselekedett. – Megyek is. Nem tartalak fel tovább. Legyetek este rosszak – mondtam nevetve Eddie-nek, majd miután két puszival búcsúztam tőle, visszasétáltam Kimihez, aki egyből átkarolt.

Egyből a reptérre mentünk, ahol a finn magángépe várt már ránk.

Egész úton egy szót se szóltunk egymáshoz, többek között azért, mert Kimi telefonon egyeztetett a szóvivőjével, Riku Kuvaja-val. A Svájcig megtett út több, mint ¾-ét a telefonja társaságában töltötte Kimi, bár ez most nem zavart annyira. Csendre volt szükségem és ezt meg is kaptam, bár Mark, Kimi trénerének bámulása kicsit –nagyon- zavaró volt. Eleinte csak ültünk egymással szemben, majd elkezdtünk beszélgetni a svájci időjárásról, a végén pedig Kimi rossz szokásainál akadtunk ki.

 - Először elmegyünk Ajax-ért, nem baj? – kérdezte Kimi miután beültünk a kocsijába.

 - Nem – mondtuk szinkronban Mark-kal.

 - Találkoztatok már? – fordult hátra az edző, mire furán néztem rá, mert nem értettem, hogy kire célzott, de hamar leesett.

 - Ajax-szal? – kérdeztem bizonytalanul. Mark válasz képpen bólintott egyet. – Még nem.

 - És Peppi-vel? Reiska-val? – érdeklődött élénken, mire Kimi mérgesen rápillantott.

 - Ők Jenni-nél vannak – morogta a pilóta, majd keményén rátaposott a gázra. Mark bocsánatkérően nézett barátjára, aki azonban az utat kémlelte.

Jenni eddig nem nagyon került szóba közöttünk Kimi-vel. Azt tudom, hogy elváltak, de semmi mást nem tudok róla, még azt se, hogy most éppen hol él. Sok minden érdekelne vele kapcsolatban, de inkább nem kérdeztem rájuk Kiminél, mert nem tudtam, hogy milyen indulatokat váltanék ki a kérdéseimmel. Ahogy az előbbi jelenetet elnéztem, inkább nem is fogok Jenni felől érdeklődni. Majd ha akar, akkor mesél nekem róla.

A reptértől körülbelül félórányi kocsikázás után értünk ahhoz a házhoz, melynek udvarán egy gyönyörű németjuhász ugrándozott, miután Kimi leállította kocsijának motorját.

 - Gyere – nyújtotta felém a kezét, miután kinyitotta az Audi ajtaját. Kicsit féléken sétáltam mellette egészen a kapu bejáratához, ahol ott várt már minket egy mosolygós, barna hajú lány.

 - Szia, Mikela vagyok – nyújtotta felém a jobb kezét, miután Kimi-vel köszöntek egymásnak.

 - Én pedig Emeliija. Örvendek – ráztam meg mosolyogva a felém nyújtott jobbosát.

 - Én szintúgy – mondta vigyorogva a lány, majd nevetve megcsóválta a fejét, miután meglátta Kimi-t aki a földön feküdt, felette pedig a kutyája, Ajax tornyosult. – Menj oda nyugodtan – tolt meg egy kicsit a fűben hempergő páros felé. Kimi mikor látta, hogy egy lépést közelebb tettem feléjük, felült, majd felém nyújtotta a kezét. Kezébe csúsztattam a sajátomat, majd letérdepeltem mellé a földre.

 - Ő az én Ajaxom – simogatta meg szabad kezével a kutyus fejét a pilóta. Én is ugyanígy tettem, miután hagytam a németjuhásznak, hogy megszaglássza a kezemet.

 - Gyönyörű – mondtam mosolyogva, majd Kimi-re pillantottam, aki hatalmas vigyorral nézett rám. Egy gyors csókot nyomott ajkaimra, majd felállt a földről. Miután engem is felsegített, Ajaxot beimádkozta a kocsiba, majd elindultunk Mark otthona felé.

Kimi, Jenni és Ajax