2013. július 30., kedd

32. rész


Sziasztok :)
Tudom, hogy kicsit hamarabbra ígértem a részt, de sajnos sok minden közbe szólt, és nem igazán tudtam írni. Tegnap este azonban befejeztem a 32. részt. :)
Köszönöm az előző részhez érkezett kommenteket, pipákat. Remélem most is kapok majd tőletek :D
De nem is dumálok tovább. :D


Jó olvasást Nektek,
Em.



A kezembe temettem arcomat, miközben Christian még mindig ordított velem. A könnyeim megállás nélkül folytak, mert tudtam, hogy hibáztam, és azzal is tisztában voltam, hogy ezek után mik várnak majd rám. Adrian sajnálkozva nézett rám a fal mellől, míg Horner meg tudott volna ölni a tekintetével, Helmut pedig csöndesen álldogált az ablak mellett, mint aki sokkot kapott. A szobában még Kimi csapatának csapatfőnöke, Eric is helyet kapott, valamint maga Kimi is. Mind a ketten kicsit megszeppenve nézték azt, ahogy a főnököm leordította a fejemet a nyakamról, miközben én már lassan a hüppögésektől majd’ megfulladtam.  Adrian próbált kicsit nyugtatgatni miután leült mellém, de nem járt sok sikerrel.
 - HOGY KERÜLT HOZZÁ, EZ A KIBASZOTT MAPPA??? – kérdezte üvöltve Christian, miközben az arcomat maga felé fordította. Nem tudtam neki válaszolni. Akartam, de nem tudtam. – KÉRDEZTEM VALAMIT! – ordított a képembe, mire Adrian eltolta tőlem. Felállított a székből, a háta mögé rejtett, majd szembe nézett Horner-rel.
 - Ugye nem gondolod azt, hogy kémkedne a Lotusnak? – kérdezte hitetlenkedve Newey.
 - De, pontosan ezt gondolom – mondta idegesen, majd az asztalra csapott. – Te mit gondolnál akkor, mikor az egyik ellenfeled kezében meglátnád azt a mappát, amiben olyan dolgok vannak, amik simán segíthetik a csapatát? Nem csak a telemetriai adatok voltak abban a kibaszott mappában, hanem minden egyes beállítás pontos mértéke is!!! És adatok. FONTOS ADATOK! – kiabálta magából kikelve Christian, majd felém fordult.  – Tűnj a szemem elől – sziszegte. – Vasárnap délután 5 órakor visszajössz ide, és akkor magyarázkodhatsz. Addig legalább lesz időd egy kis hazugságot kitalálni – mondta gúnyosan. – Ha meglátlak a pályán, szó nélkül kirúglak. Gondolom már rájöttél, de ha nem – kezdett bele viszonylag nyugodtan – fel vagy függesztve – mondta, majd az ajtó felé intett. – Mehetsz!
Felálltam a székből, majd elindultam ki az irodából. Kimi utánam jött, de Adrian visszaküldte egy ,,Elég gondot okoztál már neki.” mondattal, majd a hátsó kijárat felé terelt. A paddock-ban mindenki megbámult. Kisírt, vörös szemekkel meredtem előre, miközben Newey terelgetett a parkoló felé. Beültetett az egyik hétvégére bérelt kocsinkba, majd a szállodába vitt. Ott akart velem maradni a szobában, de inkább elküldtem. Egyedül akartam lenni és nem kellett senkinek se a szánalma.
Az egész napom abból állt, hogy bőgtem, és átkoztam saját magamat, hogy reggel nem néztem szét Kimi szobájában. Én voltam a hibás, ez nem is volt számomra se kétséges. Pont ezért volt annyira szar érzés az egész. Nem tudtam lenyugodni. Ahogy az időmérőt néztem, Horneren is látszott, hogy legszívesebben embert ölne. És jól tudtam, hogy ki lenne az, akivel legszívesebben végezne …
Kimi egész nap hívogatott, de egyszer se vettem fel neki. Őt is bajba kevertem és ezért iszonyatosan mardosott belülről a bűntudat. Bele se akartam gondolni abba, hogy Ő vajon mit kapott ezért a francia főnökétől, de reméltem, hogy nem olyan nagy lecseszést, mint amilyenben engem részesített Horner. Abba beleőrülnék, ha a csapata vele is csinálna valamit, hiszen Ő semmiről se tehet.
Este fél 7 felé éppen aznapi teendőimhez híven zokogtam az ágyamon, mikor kopogtattak az ajtómon. Egy hangosabb ,,szabad”-ot kinyögtem, majd visszabújtam a párnám alá. Tompán hallottam, ahogy valaki odasétált az ágy mellé, majd éreztem, ahogy a matrac besüppedt mellettem, miután az a valaki leült az ágyra. Meleg tenyerét a hátamra rakta, majd lassan, nyugtatgatás képpen elkezdte simogatni a hátam. Kibújtam a párna alól, majd egy szomorú fejet vágó finnel találtam magam szembe. Ahogy megláttam, újra zokogni kezdtem. Odahúzott magához. A mellkasába fúrtam a fejem, miközben ő a hátamat, és a fejemet simogatta, miközben próbált csitítani.
 - Minden megoldódik – mondta halkan Heikki, miközben elhelyezkedett az ágyon. A hátát a háttámlának döntötte, majd a mellkasához húzott.
 - Heikki, elszúrtam – suttogtam két hüppögés között.
 - Nem te szúrtad el, hanem az a marha. Tudhatta volna, hogy azt a mappát nem kéne lóbálgatva végigcipelnie a paddock-ban – morogta. – Nem csak te vagy a hibás, érted? – emelte meg a fejemet az államnál. – Jaj, te. Olyan rossz így látni téged – mondta egy hatalmas sóhaj után. – Sajnálom, hogy olyan hülyén viselkedtem veled mostanában – suttogta a fülembe, miután visszafeküdtem a mellkasára.
 - Én … én is … sajnálok … mindent – mondtam neki jó pár hüppögés közben. – Csúnya dolgokat … vá … vágtam a … fejedhez …
 - A szívem szakad meg, hogy így kell lássalak – motyogta, majd még szorosabban magához ölelt. Jól esett a közelsége. A nyugtatgató megmozdulásai, szavai, a közelsége, a jellegzetes illata. Nem is tudtam volna mást megtűrni abban a pillanatban a közelemben, csak Heikki-t. Ő sokszor látott már kiborulva, és jól tudja, hogy ilyenkor mit kell tenni ahhoz, hogy egy kicsit jobban legyek. Nem mondogatta azt, hogy ,,nincsen semmi baj”, hiszen ez oltári nagy hazugság lett volna. Utálom, mikor valaki ilyeneket szajkózik nekem, mikor én magam is tisztában vagyok azzal, hogy iszonyatosan nagy baj van. Heikki 12 év alatt, amit együtt töltöttünk, sok mindent megtanult velem kapcsolatban. És ez most nagyon jól jött nekem, mert pillanatok alatt le tudott nyugtatni.
Már több, mint 1 órája feküdhettünk az ágyamon, mikor valaki eszeveszett kopogásba kezdett a szobámhoz tartozó ajtón. 10 perccel ezelőtt kicsit csillapodott a sírásom, és már inkább csak a hüppögtem, de nem akartam, hogy Heikki kibújjon alólam, ám fél perc elteltével meguntam a kopogást.
 - Kinyitom – emelkedett fel az ágyról a tréner, majd miután megigazította a pólóját, az ajtóhoz sétált. Amint kinyitotta felmordult, majd kilépett a folyosóra. Becsukta az ajtót maga mögött, de tompán hallottam, ahogy elkezdett veszekedni az érkezővel, aki nem más volt, mint Kimi.
 - Most tűnj el innen. Minden miattad van! – sziszegte a kelleténél egy kicsit hangosabban Heikki. – Teljesen kiborult. Egész nap csak sírt. A szemei olyan tiszta vörösek. És ez mind, csak és kizárólag miattad van!
 - Szerinted én ezt nem tudom? – ordított Kimi is, ahogyan azt az előbb Heikki tette. – Jól tudom, hogy ez az egész csakis miattam van. Pont ezért akarok itt lenni vele, és megbeszélni a dolgokat.
 - Ezen már nem tudsz vele mit beszélni – mondta fojtott hangon Heikki. – És most tűnj el innen – mondta, mikor már be akart lépni a szobába.
 - Em, kérlek – nézett rám kérlelően a pilóta a kis résen, ami Heikki és a fal között volt.
 - Majd holnap beszélünk Kimi – mondtam neki fáradtan, majd inkább a fürdőbe menekültem. Nem akartam látni rajta, hogy mennyire szenved miattam.
Miután Heikki sikeresen a saját szobájába küldte Kimi-t, bejött hozzám. Leült mellém a fürdőkád szélére, majd átkarolt.
 - Itt maradjak éjszakára? – kérdezte kedvesen miközben a hátamat simogatta.
 - Ha nem nagy gond … - mondtam neki halkan, mire egyből a telefonja után nyúlt, és szólt Sebastian-nak, hogy ne keresse majd a szobájában.
Az éjszakánk nyugisan telt. Hamar elaludtam, és a körülményekhez képest elég jól. Reggel simogatásokra ébredtem. Elmosolyodtam, majd nyögdécselések közepette egy kinyújtóztattam elgémberedett izmaimat. Végig a hasamon feküdtem, így a hátamat ostromló kezek nem hagyták abban a munkálkodást.
 - Kimi, had aludjak – motyogtam a párnámba. A simogatás hirtelen abbamaradt, majd éreztem, ahogy a mellettem fekvő személy felkelt az ágyból. Abban a pillanatban esett le nekem, hogy Heikki volt az, aki így ébresztett, nem pedig a finnem. Teljesen elfeledkeztem a tegnap történtekről.
 - Együtt vagytok, igaz? – kérdezte mindenféle körítés nélkül a tréner. Kinyögtem ,egy ,,igen”-t, majd felültem az ágyban. Heikki szomorúan álldogált a fiókos szekrény előtt. – Mióta? – kérdezte a tarkóját vakargatva.
 - Pontosan … 1 hónapja és 10 napja vagyunk együtt – mondtam egy kisebb fejben lezajló számolást követően. Amint ezt kimondtam, Heikki leült az ágyam végébe, majd a tenyerei közé rejtette az arcát. – Sajnálom – motyogtam halkan, mire fájdalmasan felnevetett.
 - Ugyan mit? – kérdezte miután felém fordult. – Nem kell bocsánatot kérned azért, mert vele vagy. Sőt sajnálnod se kell – mondta.  Közelebb araszolt hozzám, majd megsimogatta az arcomat. – Ha ezt tudtam volna, akkor nem dobtam volna ki – csapott a homlokára. – Már mindegy – mondta egy nagyobb sóhaj után. – Remélem boldoggá fog majd téged tenni.
 - Jaj, Heikki – böktem ki már majdnem sírva, majd jó szorosan megöleltem.
A délelőttöm nyugisan telt. A szobámban üldögéltem, és bambultam. A futam első 10 percét is ott néztem meg, majd felöltöztem, hogy elindulhassak a pályára. Christian irodájába mentem, amint odaértem. Csöndesen vártam rá. Időközben Helmut is csatlakozott hozzám, aki állítása szerint egyáltalán nem haragudott rám, mert tudja, hogy nem kémkedtem a Lotusnak, és ő – Christiannal ellentétben – végig hallgatta Kimi-t.
 - Á, itt is vagy? – lépett be az irodájába Christian. Úgy nézett rám már az első pillanattól kezdve, mint a véres rongyra. – Helmut, kérlek, magunkra hagynál minket? – fordult a tanácsadó felé, aki a versenyhétvégéken, amikor Didi nincs itt, akkor a nagyfőnök szerepét tudhatja magáénak, így most is.
 - Nem – mondta lazán, majd várt Christian reakciójára. Horner csak megforgatta erre a szemét, majd belekezdett a mondandójába.
 - Nem most kell a kis hazugságodat előadnod nekem – mondta gúnyosan, majd a határidőnaplójából felnézett rám. – Július 9-én egy tárgyalás keretein belül megvédheted magad attól, hogy ne pereljünk be. Addig keress magadnak egy jó ügyvédet. Jobb, ha tudod, hogy ha aznap meggyőzöl egy nyomós okkal, vagy bizonyítékkal, akkor nem rúglak ki, és mindent elnézek neked. De ha csak egy kicsit is kételkedni fogok benned, kirúglak, beperellek, és elintézem, hogy életed végéig kitiltsanak az összes pályáról, és senki se adjon neked munkát többé – mondta metsző hangon, majd becsapta a bőr borítású naplóját.  Az ajtó felé intett, jelezve, hogy mehetek. Egy szó nélkül álltam fel a székből, ahol eddig ültem, majd csöndesen kisétáltam az irodából. 

2 megjegyzés:

  1. Szia!
    Tudod, sosem kedveltem Hornert, hogy miért? Mert pontosan ilyennek képzelem el. Öntörvényű, hirtelen haragú, kíméletlen embernek. Hogy tud valakivel így bánni? Az nem mentség, hogy Em hibát követett el.
    Remélem emiatt Kimivel nem lesznek problémák... éppen csak kezdtek boldogok lenni, mindig be kell hogy köszöntsön valami probléma, szegények...
    Személy szerint nem azért haragszom Em-re mert ott hagyta azt a mappát, hanem mert Heikkit választotta vigasztalónak Kimi helyett, ezért picit durcás vagyok, de remélem semmi
    jelentősége nem lesz.
    Nagyon tetszett, várom a következő részt! :)
    Jenni

    VálaszTörlés
  2. Szia :)

    Nézd el nekem, hogy csak most jövök, de életem legszebb hétvégéjén vagyok túl. Nagyon jó volt a kint lenni a Ringen :))) de már hiányoztak a történetek.
    S mi minden történt míg én távol vagyok. Csak kapkodom a fejem.
    Minden olyan szépen indul, és egy apró hiba, minden felborít. Nagyon sajnálom Em, nem tehet semmiről, véletlen figyelmetlenség volt.
    Remélem Kimi és Em között ez nem ver éket és folytatódhat köztük, ami olyan jól kezdődött kibontakozni.
    Várom nagyon a folytatást.
    Puszi

    VálaszTörlés