24. rész

Szép jó reggelt mindenkinek :)
Tegnap este nem tudtam magammal mit kezdeni, és befejeztem a 24. részt. :D
Nagyon szépen köszönöm az előző részhez érkezett pipákat, valamint kommenteket. Próbálom ezeket sűrűn hozott frissekkel meghálálni nektek :)
De nem is dumálok tovább. :D
Jó olvasást, 

Em. 

 - Te nem akarsz fotózkodni velük? – bökött a fejével Christian a három focistára, akik az FC Barcelona csapatát erősítik. A három műmájer, ahogy Ed hívta őket, nagy vigyorokkal pózoltak a kameráknak. Néhány szerelő is melléjük állt az egyik képhez, de csakis olyanok, akik nem megszállottjai a focinak. Kivéve Lee-t. A nagy Liverpool drukker elsőként állt oda a három focistához. Gerard Piqué, Sergio Busquets és Pedro Rodríguez tettek látogatást nálunk, aminek nem mindenki örült, köztük én se.

 - Nem – mondtam tömören, majd egy fancsali képet is bevágtam. – A fociban inkább az angol csapatok felé húzok a szerelőidnek köszönhetően, és nem bírom ezeket a srácokat, főleg ezt a hármat. Ezek nem fociznak, hanem színészkednek. Jól játszanak, és számomra is jó focisták lennének, ha nem akarnák elnyerni az Oscar-díjat – mondtam a fejemet rázva, mire Ed közelebb lépett hozzám, majd nyomott egy puszit az arcomra.

 - Annyira büszke vagyok rád – mondta, majd nevetve folytatta a saját dolgát.

 - Emelijja, nem magyaráznál el nekik pár dolgot? – lépett oda hozzánk Helmut.

 - NEM – vágtam rá egyből, majd a mérnökállás felé siettem, de követett.

 - Csak te beszélsz közülünk itt spanyolul.

 - Igen, annyit, hogy: ,,Una ronda más.”¹ – mondtam, majd elhessegettem magam mellől Helmutot.

Szerencsére hamar elhagyták a boxunkat a focisták, így a brit futball hívei morgás nélkül folytatták munkájukat. A futam előtt Ciaron-t megkértem, hogy kommunikáljon velem majd, mert idegesítő mikor csak egy morgással, vagy hümmögéssel válaszol egy mondatomra. Sajnos Christian nem engedte meg, hogy Rocky-val dolgozzak megint, így túl kellett élnem Pilbeam-mal 66 kört.

 - 5 futam. 5 különböző futamgyőztes – mondta elmélázva Ed, miközben a végsősorrendet kémlelte ezerrel.

 - Jó kis idény – mondta nevetve Jon.

 - Jó szar kis futam – morogtam, majd megnyomtam a Pit-wall feliratú gombot. – Köszönöm Ciaron – mondtam neki az aktív beszélgetéseire célozva.

 - Én köszönöm – mondta, majd bontotta a vonalat.

A srácokkal kicsit keserű szájízzel néztük, ahogy a Williams szerelői ünnepeltek előttünk. 6.-ok és 11.-dikek lettünk a futamon, ami mindennek nevezhető, csak jónak nem.

 - Utálom az ilyen futamokat – morogta Stuart miközben betoltuk Sebastian gépét a garázsba. A fiúkkal 5 perce vehettük át a gépeket a mérlegelésről, és úgy döntöttünk, hogy minden gyorsan szállításra kész állapotba teszünk, hogy este utazhassunk is vissza Milton Keynes-be. Senki se akart itt maradni és bulizni, amit teljes mértékben meg is értettem.

Éppen Lee-éknek segítettem Mark kocsijának első borítólemezét leszedni, mikor egy nagy robbanást hallottunk. A padló alattunk megremegett, ahogyan a falak is. Letettük a kezünkben lévő dolgokat, majd kisétáltunk a box elé. Elnéztünk jobbra, a többi box felé. A Williams istálló garázsából sötét füstfelhők gomolyogtak ki. A srácokkal egyből futásnak eredtünk. Ahogy odaértünk, segítettünk a bent lévőknek kijönni a box-ból. Amint mindenki kimenekült hatalmas poroltókkal kezdtük eloltani a tüzet mi magunk, míg a tűzoltók oda nem értek.

 - Húzódjanak már hátrébb az Isten szerelmére – mondta idegesen Ole a fotósoknak, akiket próbáltunk minél hátrébb tolni. Nem bírták felfogni, hogy veszélyes lehet ott lenni, és ha nem akarnak segíteni, csak fotózni, akkor szíveskedjenek hátrébb sétálni.

 - Em, jól vagy? – segített fel a földről Chris, miután az egyik fotós a hatalmas gépével fejbecsapott, majd a kezével ellökött. – IDIÓTA! – ordította oda neki, mire a srác csak lazán megvonta a vállát, majd tovább villogtatta a vakuját.

 - Jól vagyok – mondtam neki, egy aprót bólintva, majd otthagytam a hülye fotósokat, és inkább a sérülteknek segítettem eljutni az medical központba. Sokan voltak az épületben. A legtöbbjük Williams-es szerelő volt, akik éppen a boxban álltak a robbanáskor. Nem lett nagyobb bajuk, kivéve az egyikkőjüknek, akinek megégett a lába, és a keze is. Érte mentőhelikopter jött a pályára. A paddock egész területén füst terjengett. Nem lehetett egy olyan négyzetmétert se találni, ahol a fojtogató füst nem lelte volna meg az embert. Az orvosi központ folyosóján tudtam csak kifújni magam. A mosdóban megmostam a kezemet, ami a csuklómtól a könyökömig tiszta hamu volt, ahogy szinte mindenem is. A szemem ugyanúgy égett, mint Malajziában, mikor a Lotusnál volt tűz. A homlokomon lévő seb iszonyatosan csípett, mert a kezemmel folyton piszkáltam, hogy mennyire nyílt szét a bőröm, és eközben sok mindent beledörzsölhettem.

 - Nem engedhetem vissza – fogta meg a karomat az egyik nővérke, mikor éppen a kijárat felé sétáltam.

 - Miért … miért nem? – kérdeztem tőle köhögéstől akadozva.

 - Pont ezért – mondta a szemét forgatva. – Sok füstöt nyelt.

Beráncigált az egyik vizsgálóba, majd leültetett az ott lévő ágyra. Egy McLaren-es pólót viselő srác mellé kellett lecsüccsennem, aki egy oxigénmaszkkal a szája előtt lóbálta a lábát.

 - Te is sok füstöt nyeltél? – kérdeztem tőle, mire bólogatni kezdett.

 - Csúnyán néz ki a szeme, és ez a seb se valami szép – mondta a nővérke, miközben az arcomat pásztázta. – Máris visszajövök, de ezt addig vegye fel Ön is – mondta, majd a kezembe nyomott egy olyan maszkot, amit az orrom és a szám elé kellett tartanom.

Több, mint fél órán át molesztált a kishölgy. Először a sebemet tisztította ki és varrta össze, amit nem díjaztam, mert nagyon fájt. Másodjára a szememmel foglalkozott. Elfektetett az ágyon, majd csepegtetett bele. Égett és szúrt mikor pislognom kellett. Mikor oda akartam nyúlni, hogy egy kicsit megvakarjam, rácsapott a kezemre, és a fenekem alá tette a mancsaimat. Úgy éreztem magam, mint egy 5 éves kis pisis.

 - Téged megint elintéztek? – kérdezte nevetve Christian mikor elsétáltam ellőtte a szállodában. A sérülésemre és a szememre való tekintettel nem kellett segédkeznem a kocsi szétszerelésében, de azért kint maradtam a srácokkal. Este 8-kor végeztünk azzal, amit általában már délután 6-ra megcsinálunk.

 - Főnök, annak örülj inkább, hogy annak a fotós gyereknek a képét nem vertem be, miután ezt tette velem – mutattam a homlokomra, amin egy bazi nagy sebtapasz díszelgett. Amint meglátta Horner, elnevette magát. Micimackó és Malacka voltak a hatalmas tapaszon, ugyanis a normális, egyszerű darabokat elhasználták már, így csak ez maradt.

Morogva mentem fel a szobánkba, ahol Domenic már startra kész állapotban kapcsolgatta a TV-t. Összepakoltam én is a cuccaimat, majd leültem az ágyamra. Háromnegyed 9-kor kopogtattak az ajtónkon. Azt hittem Stuart jött, hogy szóljon, indulunk Angliába, de nem ő, hanem Kimi állt az ajtó mögött.

 - Szia – köszönt mosolyogva, majd kicsit komolyabb ábrázattal nézett rám, miután felfedezte, hogy nem vagyok teljesen a toppon. – Mi történt? – kérdezte.

 - Semmi – legyintettem egy aprót.

 - Hát ez nem látszik semminek! Szóval?

 - Egy hülye fotós fejbe vágott a kamerájával, a szemem meg a füsttől lett ilyen piros.

 - Értem … Ööö … Nem lenne kedved velem itt maradi ma este? Beszélgethetnénk egy kicsit és ki tudnád pihenni a mai nap fáradalmait. Na? Benne vagy?

 - Hát … nem is tudom …

 - Na gyere már – mondta nevetve, majd besétált a szobánkba. – Hello – köszönt oda a döbbent fejet vágó szerelőtársamnak, aki erre csak egy intéssel tudott válaszolni.

Kimi megfogta a bőröndömet, majd az utazómat, és elkezdtek őket a lift felé cipelni.

 - Szólj a főnöködnek, hogy itt maradsz még ma – szólt hátra a válla felett. Engedelmeskedtem neki, majd megkerestem Christiant, hogy szóljak neki. Szerencsére nem kérdezett rá, hogy miért akarok maradni, de azt hiszem tudta, hogy mi áll a dolgok hátterében, ugyanis sunyin összenézett Dietrich-hel.

Miután Kimivel a kanapéján megvacsoráztunk, miközben beszélgettünk, elheveredtünk a hatalmas franciaágyán. Az egyik pihe-puha párna alá csúsztattam a kezemet, majd a bal oldalamra fordultam, hogy Kimivel szembe kerüljek. A bal kezével végigsimított a sebtapaszomon. Először vigyorogva nézte, majd nem bírta visszafogni magát, és hangos nevetésben tört ki.

 - Valami nem tetszik? – kérdeztem tőle duzzogva, mire kicsit mérsékelte a nevetését. Eltűrte a hajamat, ami a szemem elé hullott, majd közelebb hajolt hozzám, hogy megcsókoljon.

Lassan tapasztotta ajkait az enyémekre, miközben a kezét az állkapocscsontomhoz simította.

Hosszú percekig szótlanul csókolóztunk, majd mikor elszakadtunk egymástól, feltettem azt a kérdést neki, ami azóta fúrta az oldalamat, hogy beszéltem Lexi-vel a parton.

 - Kimi – szólítottam meg halkan, mire felnyitotta csukott szemeit. – Ez … Ez most mi köztünk? – kérdeztem tőle kicsit félénken, mire elmosolyodott.

 - Fogalmam sincs, de szeretném, ha több lenne közöttünk, mint ami most van – mondta, majd egy apró csókot nyomott az ajkaimra. – Mi lenne ha megpróbálnánk? … Együtt? … Szóval … Érted. – mondta nevetve. – Nem igazán tudom, hogy most hogy kérdezzek erre rá, mert ilyet utoljára 12 éve csináltam …

 - Én benne vagyok, ha te is – mondtam neki, mire vigyorogva megcsókolt, majd a mellkasára húzott.

 - Ugye tudod, hogy ettől a perctől kezdve nem vagy szingli? – kérdezte nevetve miközben szorosabban magához ölelt.

1: Még egy kört.