7. rész

Sziasztok :)
Bocsánat, hogy ilyen soká hoztam ezt a részt, de nagyon sokat kellett (és még kell is) tanulnom az osztályozó vizsgámra. Előre láthatóan jövőhét kedden, vagy szerdán fogom majd hozni a 8. részt, mert hétfőn írásbelizek, és arra kell tanulnom, de miközben szüneteltetem a tanulást, folyamatosan írom a részt. De nem is dumálok többet.
Jó olvasást nektek,
Em :)

Ha valaki tegnap este azt mondta volna nekem, hogy ma reggel Kimi Räikkönen ágyában fogok feküdni meztelenül, annak az embernek a fejét körberöhögtem volna. És tessék! Most mégis csak itt fekszek a hasamon, meztelenül, egy puha takaróba burkolózva, ami csak a derekamtól lefelé borítja a testemet. Miután felébredtem, a kezemmel elkezdtem keresni Kimi-t magam mellett, de az ágyon sehol se találtam. Kinyitottam a szememet, majd körbe néztem a szobában. Egyedül voltam az egész hálóban. Lentről nevetés, és pohárcsapkodás hallatszott fel, és Kimi jellegzetes hangját is ki tudtam bogozni a hangfoszlányok sűrű hálójából. Miután felültem az ágyban, a szememmel megkerestem a ruháimat, majd miután megtaláltam őket, felöltöztem. A cipőmbe nem bújtam bele, csak a kezembe vettem. Körbe néztem, hogy nem hagyok-e itt semmit se, majd kimentem a szobából. A folyosókon végigsétálva közelítettem meg a lépcsőt. A fiúk lent nagyon jól szórakoztak. Lassan mentem le, hogy halljam, miről beszélgetnek. Kimit faggatták valami fogadás ügyéből.

A konyha és a lépcső között volt egy kisebb fal, ami mögött megálltam.

 - Fiúk … - kezdett bele Kimi, de félbeszakította őt Toni Vilander, aki a finn jó barátja, és akit régebbről a GP2-ből ismerek.

 - Nézzetek a fejére! Tuti meg volt neki a csaj! – mondta hangosan nevetve Toni.

 - Kuss legyen már. Felébreszted! – pisszegte le Kimi Toni-t.

 - A lényeg az, hogy Kimi nyert – mondta nevetve egy szőke, számomra ismeretlen srác. – Nem hittem volna, hogy meghúzod a kiscsajt. Gratulálok, haver – csapkodta meg Kimi vállát.

 - Én tényleg nem azért feküdtem le vele – mondta 2007 világbajnoka.

 - Aha, én meg Joulupukki – mondta nevetve Toni. – Nyertél. Ennyi – rántotta meg a vállát.

 - Aki tud, az tud – tartotta oda Räikkönen a poharát Toni-nak, majd összekoccantották őket.  

Leforrázva álltam a fal mögött és miközben a fiúk azt kérdezgették Kimitől, hogy a tegnap esti csaj, vagyis én milyen teljesítményt nyújtottam, kiléptem a fal takarásából. Kimi nekem háttal állva, nevetve hárította el az asztalnál ülő 6 fiú kérdéseit. A srácok miután megláttak, az arcukról eltüntették azokat a baszott nagy vigyorokat, majd kicsit ijedten meredtek rám. Kimi egyből hátra fordult, mikor látta, hogy a barátai nem nevetnek vele együtt.

 - Félre érted! – mondta egyből Kimi, majd tett felém egy lépést.

 - Ja, félre értem – nevettem fel keserűen, majd elkomorodtam. – BASZODJ MEG! – ordítottam a képébe, majd bevágtam egy hátra arcot. Az öcsémbe ütköztem, aki enyhén ideges fejet vágott. El akart menni mellettem, de elkaptam a karját, de nem tudtam annyira elhúzni őt, hogy ne tudja megütni Kimit. Jesse neki akart esni, de a fiúk lefogták.

 - Menjünk haza! Kérlek Jesse – néztem könyörgően az öcsémre, miközben a mellkasánál fogva próbáltam meg a bejárati ajtó felé tolni. Az öcsém bólintott egyet, majd kiterelt a házból. Úgy bevágta magunk mögött a bejárati ajtót, hogy majdnem kiszakadt tokostól a falból. Miután beültetett a kocsiba, bevágódott ő is a kormány mögé, majd amilyen gyorsan csak tudott, elindult. A kormánykereket úgy szorította, hogy az ujjai elfehéredtek, és ráadásul remegett a keze. Egész úton halkan motyogott. Nem hallottam tisztán, hogy miket mondott, de tudtam, hogy néhány, a finn nyelv nem éppen szépnek nevezhető kifejezései hagyták el a száját. Mondani akartam neki valamit nyugtatás képpen, de a torkomban lévő gombóc megnémított. Nagyon vissza kellett fognom magam, hogy ne ott helyben bőgjem szét magam.

Apám tágra nyílt szemekkel nézett Jesse után, mikor az öcsém elviharzott előtte már a házban.

 - Mi történt? – sietett Jesse után, aki már a lépcsőkön vágtatott felfelé. Jesse egy ,,HOGY MI?” mondattal kezdett el ordítani. Apánknak beszámolt arról, hogy mit is csinált Kimi. Hogy átvert. Anyu a konyhában elhűlten hallgatta azt, amit a fia fent elordított. Én a nappaliban, a kanapén ültem, és próbáltam a TV-ben történő eseményekre koncentrálni, és nem arra, hogy Jesse mindent megosztott a szüleinkkel, amiket elvileg inkább eltitkoltam volna előlük. Mikor valaki leült mellém és átkarolt, eltört bennem a mécses, és a könnyeimet már nem tudtam magamban tartani. Anyu jellegzetes, finom illata kicsit megnyugtatott, de nem teljesen.

 - Lempi? Merre van? – kérdezte Jesse-től anyánk, miután egy kicsit lenyugodtam. Eszembe jutott, hogy valószínűleg őt otthagytuk annak a baromnak a házában. Ijedten kaptam a tekintetem Jesse-re, de közölte velünk, hogy tegnap este hazavitte a barátnőmet. – Áthívom hozzád egy kicsit Lempit. Rendben? – simogatta meg a hajamat anyu, mire bólintottam egy aprót.

 - Fiam, eltudnál vinni Kimihez? – kérdezte apu Jesse-től, miközben a kabátját kapta magára.

 - APU! Kérlek, ne menj oda! Nagyon szépen kérlek – fogtam meg a karjánál, mikor ki akart lépni a házból.

 - Kicsim, ezt nem hagyhatom csak annyiban – mondta dühösen.

 - Mika, most nem tudsz tisztán gondolkozni. Ha délután is át akarsz menni, hát menj, de most nagyon ideges vagy, Édesem – simította anyu a kezét az arcára. – Olyat tennél most, amit később megbánnál.

 - Nem bánnám meg, mert a lányomról van szó.

 - Majd én megoldom ezt az ügyet – mondtam neki. – Ígérd meg, hogy nem mész át hozzá! Meg kell ezt ígérned nekem, Apu! – néztem mélyen a szemébe. Egy nagyot sóhajtott, majd bólintott egy aprót. Megöleltem, majd adtam neki egy puszit és gyorsan felszaladtam a szobámba, mert éreztem, hogy egy kicsit durvább sírógörcs készül kitörni rajtam.

A szemem égett már a sok sós könnytől, ami az elmúlt 3 óra alatt kicsordult a szememből. Hüppögések, és szipogások közepette ültem a szobám egyik falának a tövében. A térdeimet a mellkasomhoz felhúztam, a karjaimmal pedig átöleltem a lábaimat. Még mindig nem tudtam felfogni azt, hogy képes volt ekkora szemétségre. Az elmúlt időszakban nem láttam rajta azt, hogy csak átvert volna, erre tessék! … Megalázott rengeteg ember előtt, és még van képe az arcomba hazudni, és azt mondani, hogy mindent félre értettem. Ebben mit lehet félre érteni? Egyetlen egy emberbe se csalódtam még akkorát, mint most benne. Naiv, hülye kis libaként az eszemet a szívem után hallgattam csak meg, és sajnos a ketyegőmnek a szavát vettem csak tudomásul. Ha akkor felfigyelek a kis jelekre, most nem lennék ilyen nagy szar helyzetben. Kár, hogy ,,ha” kezdetű mondatok ezen a bolygón, nem léteznek, mert már alapból értelmetlenek …

 - Jól vagy? – ült le mellém Lexi. Azt hiszem rajtam kívül ő az, aki eltudja azt képzelni, hogy mennyire mérhetetlenül rosszul is érzem most magam a történtek miatt. Lex mindent tud rólam, és az érzéseimmel is tisztában van, ahogy én az övéivel. Kisgyerekkorom óta ismerem őt, és eddigi életem során mindig ő volt az, aki átsegített engem a nehézségeken, a családom mellett.

 - Ja. Élek és virulok – nevettem fel keservesen, majd szinte egyből el is kezdtem megint zokogni. Lexi átölelt, és elkezdte simogatni a hátamat, miközben beszélt hozzám mindenféléről, hogy elterelje a figyelmemet. Szóba jött a Newcastle United és a Real Madrid hétvégi meccse, a Ferrari legújabb sportautója, és még a WAG-ok világából is kaptam tőle egy kis szeletnyi infót. Miközben ő csacsogott, én addig gondolkoztam. Azon jártattam az agyam, hogy mit csináljak. Tudtam, hogy mi lenne a helyes döntés, de nem mertem tenni semmit se. Egyik pillanatomban, mikor úgy éreztem, hogy azt a döntést meg tudom lépni, felpattantam a földről, majd az íróasztalhoz léptem. Az asztalon fekvő telefonomat a kezembe kaptam, majd miután megtaláltam a keresett ember számát a névjegyzékben, tárcsáztam. 5 percet raboltam el mindössze kolléganőm idejéből, majd a ruhásszekrényemet kinyitottam, hogy pár dolgot az ágyamra hajítsak belőle.

 - Most menekülsz – jegyezte meg halkan Lexi, miután a bőröndöm cipzárját behúztam.

 - Tudom, de nem érdekel. Nem akarok egy olyan országban tartózkodni, ahol Ő is ott van. Visszamegyek Angliába, és neki látok a munkának. Sokkal fontosabb dolgok is vannak az életemben, mint egy olyan embert, mint Ő.

 - Totál faszságokat beszélsz, Em! És most mégis miért akarsz Angliába menni? Semmit se tudnál ott csinálni! Mindenki még otthon pihen és a másnapossággal járó kellemetlen tényezőket próbálja egy kicsit enyhíteni magában!

 - Leszarom, érted? Nem maradok ebben az országban. Kell nekem egy kis csend, egy kis tér. Itt csak anyám sajnálkozó pillantását, és apám ígéreteit hallgatnám, miszerint kinyírja azt a barmot. Nekem erre nincs szükségem. A gyárban legfeljebb beszélgetek Brittával, ő már tuti ott van, vagy Adriannak segítek. Vagy elmegyek Lee-hez, vagy Stuart-hoz, vagy egyszerűen csak befekszek a gyári szobámba és átalszok 3-4 napot. Mindegy mit csinálok, csak távol legyek ettől a várostól – mondtam neki. Mindent olyat belevágtam egy bőröndbe, és egy utazótáskába, ami kellhet nekem majd az elkövetkezendő 1-2 hétben. Mikor lesétáltam anyámékhoz, furcsán néztek rám, hogy mit akarok én így felpakoltan.

 - Ha holnap, vagy holnapután hazaindulnátok, akkor csukjatok be mindent. A kulcsot adjátok oda Lex-nek, majd ő eljuttatja hozzám őket. Szeretlek titeket – mondtam nekik, majd mindenkit megöleltem, és két-két puszit is nyomtam az arcukra.

 - De hova mész? – ocsúdott fel apám, mikor már a garázsba igyekeztem.

 - Angliába kell mennem – mondtam, majd az X5-ösöm csomagtartójába bevágtam a táskáim. Intettem nekik egyet, majd miután a kaput felnyitottam, kihajtottam a kis parkolómból.

Miközben a reptér felé igyekeztem, próbáltam a zenét minél hangosabban hallgatni, mert így nem tudtam gondolkozni a ma reggel történteken. Néha egy-egy képkocka megjelent a szemem előtt, de hamar elűztem őket az elmémből, és csak a rádióból áramló zenére koncentráltam. A reptéren nem kellett sokat várnom. Szerencsére Thelma, a gyárunk recepciósa, tudott nekem úgy lefoglalni egy jegyet, hogy hamar gépre kerüljek. Az első osztály luxuskörülményeit élvezhettem ki 3 és fél órán keresztül. Bár nem kértem se pezsgőt, se epret, inkább csak a hatalmas bőr széket, vagyis inkább fotelt élveztem ki leginkább.

 - Kisasszony, mindjárt landolunk. Becsatolná az övét? – rázott fel a bambulásomból az egyik légiutas kísérő csaj.

 - Persze – mondtam neki, majd még a szeme előtt bekapcsoltam az övemet. Mosolyogva biccentett egyet köszönet képpen, majd az előttem lévő utashoz sétált.

Miután leszállt a gépünk a reptér fedett parkolójába mentem, ahol mér várt rám egy Infinity, amit itt Angliában szoktam használni, és amit a csapattól kaptam ,,munkakocsi” gyanánt.

Londonból Milton Keynes-be másfél óra alatt értem a hó miatt, ami kisebb fennakadásokat okozott például az A509-esen.

 - Te tényleg megszállott vagy – mondtam Adriannak, aki a gyár rázópad ,,szobájának” üvegfala előtt ült. Az asztalon 3 monitor foglalt helyet, amik tele voltak adatokkal. Magán a rázópadon ott volt egy festés nélküli sötét színű kocsi, ami azt hiszem az idei verdánk egyik kezdetleges változata, a B terves kocsi.

 - A tapadás nem megfelelő még egyik kocsin se. Ha megkérlek állítasz bent a lengéscsillapítókon, és a rúgókon, miközben én a rendszert üzemeltetem? Nem tudom az autófutatását csinálni, és még a gépeket is kezelni – bökött a monitorok felé.

 - Persze, segítek – mondtam neki, majd a kabátomat felakasztottam az egyik fogasra.

 - Te miért jöttél vissza ilyen hamar? – kérdezte, mielőtt az üvegajtón át be nem léptem volna a munkaterületre, ahol a kocsi a rázópadon állt.

 - Hiányzott a gyár – mondtam neki egy vállrándítás közepette.

 - És még én vagyok a megszállott – mondta, majd megcsóválta kevés hajjal rendelkező kobakját.