Prológus

(2012.01.01., Helsinki, Finnország)

A szemem égett már a sok sós könnytől, ami az elmúlt 3 óra alatt kicsordult a szememből. Hüppögések, és szipogások közepette ültem a szobám egyik falának a tövében. A térdeimet a mellkasomhoz felhúztam, a karjaimmal pedig átöleltem a lábaimat. Még mindig nem tudtam felfogni azt, hogy képes volt ekkora szemétségre. Az elmúlt időszakban nem láttam rajta azt, hogy csak átvert volna, erre tessék! … Megalázott rengeteg ember előtt, és még van képe az arcomba hazudni, és azt mondani, hogy mindent félre értettem. Ebben mit lehet félre érteni? Egyetlen egy emberbe se csalódtam még akkorát, mint most benne. Naiv, hülye kis libaként az eszemet a szívem után hallgattam csak meg, és sajnos a ketyegőmnek a szavát vettem csak tudomásul. Ha akkor felfigyelek a kis jelekre, most nem lennék ilyen nagy szar helyzetben. Kár, hogy ,,ha” kezdetű mondatok ezen a bolygón, nem léteznek, mert már alapból értelmetlenek …

 - Jól vagy? – ült le mellém Lexi, a barátnőm. Azt hiszem rajtam kívül ő az, aki eltudja azt képzelni, hogy mennyire mérhetetlenül rosszul is érzem most magam a történtek miatt. Lex mindent tud rólam, és az érzéseimmel is tisztában van, ahogy én az övéivel. Kisgyerekkorom óta ismerem őt, és eddigi életem során mindig ő volt az, aki átsegített engem a nehézségeken, a családom mellett.

 - Ja. Élek és virulok – nevettem fel keservesen, majd szinte egyből el is kezdtem megint zokogni. Lexi átölelt, és elkezdte simogatni a hátamat, miközben beszélt hozzám mindenféléről, hogy elterelje a figyelmemet. Szóba jött a Newcastle United és a Real Madrid hétvégi meccse, a Ferrari legújabb sportautója, és még a WAG-ok világából is kaptam tőle egy kis szeletnyi infót. Miközben ő csacsogott, én addig gondolkoztam. Azon jártattam az agyam, hogy mit csináljak. Tudtam, hogy mi lenne a helyes döntés, de nem mertem tenni semmit se. Egyik pillanatomban, mikor úgy éreztem, hogy azt a döntést meg tudom lépni, felpattantam a földről, majd az íróasztalhoz léptem. Az asztalon fekvő telefonomat a kezembe kaptam, majd miután megtaláltam a keresett ember számát a névjegyzékben, tárcsáztam. 5 percet raboltam el mindössze kolléganőm idejéből, majd a ruhásszekrényemet kinyitottam, hogy pár dolgot az ágyamra hajítsak belőle.

 - Most menekülsz – jegyezte meg halkan Lexi, miután a bőröndöm cipzárját behúztam.

 - Tudom, de nem érdekel. Nem akarok egy olyan országban tartózkodni, ahol Ő is ott van. Visszamegyek Angliába, és neki látok a munkának. Sokkal fontosabb dolgok is vannak az életemben, mint egy olyan embert, mint Ő …